"...szeressük egymást,
mert a szeretet Istentől van"
(I. János 4:7)
Legfrissebb híreink

Presbiteri nap


Presbiteri csendesnap Újpesten

Több évtizedes hagyomány folytatásaként az idén is volt presbiteri csendesnap a főváros IV.
kerületében, Újpesten. A szokásos, évenkénti ökumenikus imaheti és reformáció heti közös alkalmak
mellett az idei protestáns csendesnapra február 21-én, bőjt első vasárnapján került sor. Ilyenkor a
vasárnap délelőtti istentiszteleteken egy másik gyülekezet lelkésze szolgál a gyülekezetekben, majd
délután a „soros” gyülekezet presbitériuma látja vendégül a többi gyülekezet presbitereit, biztosítva
az ige melletti közös együttlétet. A csendes napon mind az öt újpesti protestáns gyülekezet, azaz az
Újpest-Belsővárosi-, Újpest-Újvárosi-, Káposztásmegyeri református, valamint az evangélikus és a
baptista gyülekezetek presbiterei, családtagjaik és az érdeklődő gyülekezeti tagok vesznek részt.

Az idei, február 21-i délutáni találkozónak az Újpest-Újvárosi református gyülekezet adott otthont. A
közösségi alkalmon az öt gyülekezetből közel 50 presbiter és gyülekezeti tag vett részt, lelkipásztoraik
és gondnokaik vezetésével. Az igei alkalmat Szigethy János, a házigazda gyülekezet lelkipásztorának
testvéri köszöntése és áhítata nyitotta meg. A presbiterekhez szóló igemagyarázata középpontjába a
példaadást és a kegyelmi ajándékokkal való sáfárkodást állította.

Az összejövetelen „Útonjáró közösségek a ma egyházában” címmel - mintegy a januári
imahét „Úton” igehirdetéseihez kapcsolódva -, hangzott el előadás Bittó Zoltán Újpest-Újvárosi
gyülekezeti tag, a Presbiteri Szövetség felügyelő bizottságának elnöke részéről. Az előadó
összefüggéseiben szólt a ma útonjáró egyházaink, gyülekezeteink, presbiteri közösségeink
helyzetéről,lelki életének problémáiról, szolgálati lehetőségeiről és a megújulási törekvésekről.
Külön kiemelte az idősek és a fiatalok körében végzendő szolgálatok jelentőségét, valamint az
igényként felmerülő, igei központú közösségi alkalmak előtérbe kerülését . Rámutatott arra
is, hogy ez utóbbiak az újpesti gyülekezetek körében élő gyakorlattá váltak. Az előadás kitért
a Presbiteri Szövetség sokrétű tevékenységére is, többek között a hitmélyítő konferenciákra,
presbiteri képzésekre, a Presbiter lap áldásokban gazdag cikkeire, különös tekintettel a
presbiteri „munkamező „ sorozatra.

A presbiteri délutánt az Újpest-Újvárosi gyülekezet gyermekcsoportjának verses-zenés szolgálata
színesítette. Az összejövetel lelkiségét emelte a házigazda gyülekezet volt konfirmandusának,
Vörösváry Márton nemzetközi díjnyertes zeneakadémiai hallgatónak a művészi hegedűjátéka. A
csendesnapot a testvéri beszélgetések formájában zajló szeretetvendégség zárta.

A presbiteri alkalmon emlékezés történt az otthont adó gyülekezet alapító lelkészére, dr. Gyökössy
Endre kiváló pasztorálpszichológus, teológiai tanárra, születésének február 17-i,100. évfordurdulóján.
A szélesebb gyülekezeti közösség – a családtagok és országgyűlési képviselők jelenlétében – az előző
nap délutánján emlékezett sokak Bandi bácsijára,s nézte és hallgatta meg videofelvételről egy 1992.
évi igehirdetésének ma is időszerű üzenetét. A Megyeri temetőben levő sírjánál Szigethy János
lelkipásztor tartott emlék-igehirdetést, majd volt gyülekezetének presbitériuma nevében Komjáti
Árpád gondnok és Keszeli Zoltán jegyző koszorúzott.

Blogarchívum